Barion Pixel

Kabbala fonál karkötő

Mit jelent és mire szolgál a kabbala karkötő?

Egy egyszerű piros kabbala fonál a csuklóra kötve. Madonna, Ashton Kutcher, Britney Spears, nehány híresség akikről fotó készült, bal csuklójukon vékony piros fonállal. A piros fonál a kabbala vallás útján került köztudatba, mint védelmet biztosító kiegészítő. A kabbalista tanítók szerint ez a vörös gyapjú szál mind testi, mind lelki védelmet nyújt viselőjének. Oltalmaz a körülöttünk lévő emberek irigységétől, megvéd féltékenységüktől és a Gonosz Szemtől is.

De miért pont a vörös?

 A Bibliában ezt a színt a halál és pusztulás elleni védelemmel hozták összefüggésbe, s mivel a piros a spektrum legalacsonyabb rezgéssel rendelkező színe, így a kabbala vallásban a Fény legalacsonyabb fokát és nagymértékű negativitást jelent. A kabbala vallásban nincsenek kötelező és kőbe vésett szabályok. Ők pozitív és negatív energiákról beszélnek. A mások és saját magunk felé irányuló érzéseink vagy jó, vagy rossz rezgésekkel látnak el bennünket. Ha irigyek és féltékenyek vagyunk, az a kabbalisták szerint a szemeinken keresztül áramlik ki belőlünk, mint negatív energia.

Ebből az elgondolásból alakult ki a Gonosz Szem elnevezés is, mely egyáltalán nem új keletű. Szókratész, Arisztotelész és Platón is emlegette, de nagy becsben tartott királyok és királynék is hittek erejében. A rómaiak oculus malus-nak, a skótok droch shuil-nak, a kabbalisták pedig ayin horeh-nek nevezik.

Hogyan kössük fel a fonál karkötőt?

A fonal felkötéséhez nagyon fontos, hogy olyan személyt válasszunk

  • akiben feltétel nélkül megbízunk,
  •  akit szeretünk, s aki viszontszeret minket.

A karkötő felhelyezése előtt szánjunk néhány percet az alázat átérzésére és megértésére, s kérjük meg a Fényt, hogy segítsen minket leküzdeni rossz érzéseinket, féltékenységünket és irigységünket embertársaink felé. Kérjük, hogy szeretetet, empátiát, megbocsátást és kedvességet sugározzunk környezetünk felé, és képesek legyünk megbecsülni és értékelni azt, amink van.Ne engedje, hogy átjárja testünket a negatív érzésekből újra és újra feltámadó gonosz. Ha ezzel végeztünk, a szerettünk elkezdheti a karkötő felhelyezését. Vegyük tehát a bal csuklónkat, tekerje át azon a vörös zsinórt, majd először rögzítse azt egy egyszerű csomóval. Ha ez megvan, ismételje meg a csomózást még hatszor, tehát összesen hét csomóval legyen rögzítve a karkötő. A hét csomó a fehér fényt jelentik, melyet a szivárvány hét színe tartalmaz, valamint a spiritualitás hét dimenzióját is jelképezi, mely jelenünkkel összeköttetésben áll.

Néhány kabbala karkötőnk

További termékeink közt böngészhetsz itt weboldalunkon: https://www.violetbizsu.hu/

Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/violet.bizsucegled

Instagram oldalunkon: https://www.instagram.com/violetbizsucegled/

Tetszett ez a bejegyzés? Oszd meg a közösségi média oldalakon!

IRATKOZZ FEL ÉS

VÁSÁROLJ 10% KEDVEZMÉNNYEL!